Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművészek, a fesztivál művészeti vezetői
(fotó: Felvégi Andrea)
Már a kezdetekkor éreztük, hogy számunkra mennyire fontos egy „üzenet” közvetítése közönségünk felé, ezért fordultunk a zene mellett az irodalomhoz. Így lett első kamarazene-fesztiválunk – melyet a legendás koncertrendező, Strém Kálmán segítségével sikerült megvalósítanunk – kiindulópontja Stefan Zweig A tegnap világa című alkotása. A következő években újabb és újabb jelentős művekre épülő tematikus sorozat következett.
2015-ben a sokféle, változatos helyszín után fesztiválunknak a Zeneakadémia adott otthont, s ezzel úgy korszak kezdődött el számunkra. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy hazataláltunk, hiszen ennek az épületnek a falai között, még kisgyermekkorunkban indult zenei pályafutásunk, és most ide visszatérve, a világ legjelentősebb művészeit társul hívva egy olyan szigetet tudtunk kialakítani, amely maximálisan tükrözi ars poeticánkat.
Sorozatunkat minden év november harmadik hetében rendezzük. Utóbbi keretein belül az elmúlt években olyan neves alkotókkal és művészekkel beszélgettünk, mint Spiró György, Szabó T. Anna, Dragomán György, Boldizsár Ildikó, Enyedi Ildikó, Mácsai Pál és Závada Pál.
Egy tematikus kamarazenei fesztivál szerkesztése mindig különleges kihívás a művészek számára. Körbejárni egy adott témát annak végtelen asszociációs lehetőségeivel, megtalálni a zenén belül – a társművészetek segítségével – azokat a legfontosabb pontokat, amelyek mindenkit együtt és tovább gondolkodásra ösztönöznek, újra és újra egy egészen varázslatos világ kapuit nyitja meg előttünk. Az Elsők és utolsók, a Fordulópont, a Varázshegy, az Üveggyöngyjáték, az Utas holdvilág és A kis herceg mind megnyitották ezeket a kapukat, és 2021-ben Az eltűnt idő nyomában is gyönyörű zenei asszociációkat ígér.
Számtalan külföldi és hazai fellépésünknek köszönhetően nagyon szerencsés helyzetben vagyunk. Fesztiválunkra folyamatosan olyan művészbarátainkat tudjuk meghívni, akik a világ zenei élvonalához tartoznak, hangszerük egyedülálló képviselői, a legrangosabb koncerthelyszínek fellépői. Zenélt már velünk a fesztiválon az Amadinda Ütőegyüttes, Heinz Holliger, Steven Isserlis, Kim Kashkashian, Keller András, Klenyán Csaba, Henning Kraggerud, a Kuss Quartet, Perényi Miklós, Jean-Guihen Queyras, Radovan Vlatković, Jörg Widmann, Tabea Zimmermann és még sokáig sorolhatnánk.
Ennek ellenére a mi kamarazenei fesztiválunkon a hangsúly mégsem az előadók személyén és a sztárlistán van, hanem az adott téma üzenetén, és azon, hogy ezt az üzenetet a közös zenei gondolkodás és összetartás erejével, önmagunk és közönségünk számára a legkomplexebb módon tudjuk közvetíteni.
Simon Izabella és Várjon Dénes